Tisztelt Szülők!

A március 16-i digitális tanrendre való áttérés sok feladatot adott az iskoláknak.
Ezúton szeretnénk bejelenteni, hogy az oktatási államtitkár által meghatározott feladatunkon felül, indokolt esetben diákjaink számára napi egyszeri melegétkezést (ebédet) tudunk biztosítani.
A kérelmezők emailben jelezhetik igényüket a következő címen: sztimretitkarsag@gmail.com
Az ebédekért a Civitas téri épületünkbe kell a szülőknek befáradniuk. 12:00 és 13:00 között.
Igényeiket minden megelőző hét pénteken küldjék el.
Igényeiket ezen a héten holnap reggel 08:00-ig, majd ezt követően minden pénteken délután 14:00-ig, a következő hétre tekintettel kérjük benyújtani.
Tisztelettel
Lavaj Árpád
igazgató

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

A mai napon a tantestülettel konzultálva a tanórán kívüli digitális munkarenddel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást tudom adni:

  1. Minden diák (illetve szülője) az e-naplón keresztül egy email címet és egy ehhez tartozó jelszót fog kapni, amellyel az office.com oldalon tudnak belépni a diákok. Ez elengedhetetlenül szükséges a kapcsolattartáshoz, a diákok csak ezen az email címen tudnak a digitális tananyagainkhoz hozzáférni.
  2. A hozzáféréshez nincs szükség számítógépre, elegendő egy tablet vagy az okostelefon is, természetesen wifi-vel vagy mobil internettel, melyet mindhárom mobilszolgáltató felajánlott.
  3. Első körben az 5-12. évfolyamosoknak legkésőbb március 17-ig megérkezik az email cím és a jelszó. Amennyiben sikerült belépni, kérünk egy visszajelzést az osztályfőnöknek ennek tényéről! Amennyiben nem sikerült a belépés, akkor pedig ezt kérjük jelezni!
  4. A tanításhoz a digitális tananyagok a következő módon kerülnek feltöltésre: Minden nap, az aznapi órarend szerinti órák anyaga és a feladatok legkésőbb 14 óráig lesznek feltöltve, melyet a diákok tetszőleges időbeosztásban tudnak megtanulni, elvégezni. Többek között azért, hogy a szülők tudjanak a gyermekeikkel közösen tanulni, vagy ahol egy családban több diák kénytelen egy eszközt használni, be tudják osztani. Előfordulhat, hogy egy-egy feladat csak bizonyos időkeretek között oldható meg, pl. teszt kitöltése, de ezt mindig előre jelezni fogjuk. Ettől függetlenül javasoljuk a feladatok naponkénti elvégzését, áttekintését!
  5. Online jelenlétre az órarend szerinti időpontokban tehát csak kivételes, előre jelzett esetekben van szükség, mint pl. szóbeli számonkérés. Ehhez azonban még további programok használata is szükséges lehet (pl. Skype).
  6. A tananyagokat a diákok a OneNote app-ra kattintva találják meg, a levelezés pedig az Outlook app-on érhető el. (Mindkettő ugyanazon az office.com felületen a belépés után. Sőt! Ez utóbbin csevegni is lehet.)
  7. Az alsósoknál (a tanulók technikai ismereteinek híján) ettől eltérő megoldások is előfordulhatnak, melyről az osztályfőnökök tájékoztatják a szülőket.
  8. Azoknál a tanulóknál, ahol a digitális oktatáshoz nem áll rendelkezésre semmilyen eszköz, kérjük szüleik minél előbb jelezzék felénk. Számukra papír alapon, vagy esetleg telefonon keresztül történik a feladatok kiadása.
  9. Ismételten felhívom a figyelmét a tisztelt szülőknek, hogy az ő felelősségük az informatikai háttér biztosítása (tartalomszűréssel együtt), illetve az otthoni tanulás ellenőrzése! Az iskola sajnálatos módon nem tud technikai hátteret biztosítani.
  10. Továbbra is kérem az iskola honlapjának és facebook oldalának naprakész nyomon követését, valamint az elektronikus napló figyelemmel kísérését!

Megértő együttműködésüket előre is köszönöm! Kívánok mindenkinek jó egészséget, türelmet, kitartást!

Balassagyarmat, 2020. március 16.

Tisztelettel

Lavaj Árpád

   igazgató

Tanulói tájékoztatás a tantermen kívüli digitális távoktatásról

Kedves Tanulók!

Magyarország Kormányának 1102/2020 (III.14.) határozata alapján 2020. március 16-tól a közoktatási intézmények, így iskolánk is a koronavírus járványveszély miatt nem látogatható, a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre.

Mindenki számára új ez a feladat, sem az iskolák, sem a tanárok, sem a szülők és a diákok sincsenek erre felkészülve. Ezért mindenki részéről fokozott türelmet és együttműködést igényel ennek a feladatnak a megvalósítása. Ez bizonyára nem fog zökkenőmentesen menni, ezért kérem, hogy a közös cél érdekében segítsétek munkánkat!

Mivel előre nem látható, hogy ez az állapot meddig fog tartani, ugyanakkor a tanévet szeretné mindenki teljesíteni, ezért rátok, diákokra is sokkal több feladat hárul, mint a hagyományos oktatás keretében.

Amire figyeljetek:

1. Ez nem tanítási szünet, ne bandázzatok, ne szórakozzatok a tanulás helyett! Most van alkalmatok arra, hogy bizonyítsátok felelősség- és kötelességtudatotokat.

2. Általában rendelkeztek megfelelő technikai háttérrel és olyan ismeretekkel, amelyek megfelelőek lesznek a digitális munkarendben történő munkához, talán jobban, mint mi tanárok. Bizonyára döcögősen fog elindulni a tanítás ebben a formában, de azon vagyunk, hogy minél inkább megfeleljünk ennek a kihívásnak.

3. Az iskolában maradt tankönyvekért, illetve egyéb felszerelésért március 16-18. között 8-14 óráig lehet az iskolába bejönni.

4. Javasoljuk, hogy a tanítási időn kívül is tartsátok a kapcsolatot egymással online. (Egymás segítése a tanulásban: kikérdezitek egymást, kijavítjátok egymás hibáit, stb.)

5. Hétfőn (március 16-án) még biztosan nem lesz tanítás, mivel a tanáraitokkal fogunk egyeztetni. Ezt követően újabb tájékoztatást fogtok kapni a digitális munkarend mikéntjéről.

6. Kérjük naponta kísérjétek figyelemmel az iskola honlapját, illetve facebook oldalát!

7. Probléma esetén az osztályfőnöknél érdeklődhettek március 16. után.

Megértéseteket és türelmeteket köszönjük! Bízzunk a közös célunk sikeres elérésében!

Balassagyarmat, 2020. március 15.

Lavaj Árpád

igazgató

Szülői tájékoztatás a tantermen kívüli digitális távoktatásról

Kedves Szülők!

Magyarország Kormányának 1102/2020 (III.14.) határozata alapján 2020. március 16-tól a közoktatási intézmények, így iskolánk is a koronavírus járványveszély miatt nem látogatható, a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre.

Mindenki számára új ez a feladat, sem az iskolák, sem a tanárok, sem a szülők és a diákok sincsenek erre felkészülve. Ezért mindenki részéről fokozott türelmet és együttműködést igényel ennek a feladatnak a megvalósítása. Ez bizonyára nem fog zökkenőmentesen menni, ezért kérem, hogy a közös cél érdekében segítsék munkánkat!

Mivel előre nem látható, hogy ez az állapot meddig fog tartani, ugyanakkor a tanévet szeretné mindenki teljesíteni, ezért a szülőkre is sokkal több feladat hárul, mint a hagyományos oktatás keretében.

Kéréseink:

1. Először is legyenek türelemmel, az általunk kiadott információk együttesen tartalmazzák a Kormány, az Operatív Törzs, az egyházmegyei főpásztor, illetve a fenntartónk kéréseit, utasításait!

2. A szülők feladata a gyermekek felügyeletének a biztosítása, annak ellenőrzése, hogy a számukra kiadott feladatokat elvégezzék. Ez nem tanítási szünet, fokozottan kísérjék figyelemmel, hogy gyermekeik ne bandázzanak, ne szórakozzanak a tanulás helyett. Lehetőleg ne a nagyszülőkre bízzák a gyermekük felügyeletét, biztosítsanak számukra sok vitamint (zöldség és gyümölcs formájában)!

3. Iskolánk nem biztosít szülői igény esetén kiscsoportos felügyeletet, mivel ez a területileg illetékes tankerület hatáskörébe tartozik a fenti Kormányhatározat értelmében. Ugyanígy az esetleges étkezés megoldása a helyi önkormányzat feladata, az EMMI intézményvezetőkhöz 2020. március 14-én megküldött levele alapján.

4. Az iskolában maradt tankönyvekért, illetve egyéb felszerelésért március 16-18. között 8-14 óráig lehet az iskolába bejönni.

5. Az otthoni technikai feltételek biztosítása a szülő feladata. Kérjük, hogy a diákok számára tartalomszűrt internetet biztosítsanak! Jelenleg a mobilszolgáltatók közül is történt ingyenes mobilnet felajánlás.

6. Javasoljuk, hogy a tanítási időn kívül a gyerekek egymással is tartsák a kapcsolatot online. (Egymás segítése a tanulásban: kikérdezik egymást, kijavítják egymás hibáit, stb.)

7. Hétfőn (március 16-án) még biztosan nem lesz tanítás, mivel a kollégák tájékoztatása fog megtörténni. Ezt követően újabb tájékoztatást fognak kapni a szülők a digitális munkarend mikéntjéről.

8. Kérjük naponta kísérjék figyelemmel az iskola honlapját, illetve facebook oldalát!

9. Probléma esetén az osztályfőnöknél érdeklődhetnek március 16. után.

Megértésüket és türelmüket köszönjük! Bízzunk a közös célunk sikeres elérésében!

Balassagyarmat, 2020. március 15.

Lavaj Árpád

igazgató

A Kormány 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozata a koronavírus miatt a köznevelési és szakképzési intézményekben új munkarend bevezetéséről

A Kormány 1. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, valamint az  innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51. § (4) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva – a köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 7. § a), k) és l) pontjában foglalt intézményeket ide nem értve – valamennyi köznevelési intézmény és szakképző intézmény (a továbbiakban: iskolák) működési rendjét az alábbiak figyelembevételével határozzák meg: a) 2020. március 16. napjától az  iskolákban a  nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre; b) a digitális munkarend olyan módon kerül meghatározásra, hogy annak keretében ba) a  tananyag kijelölése, a  tanulási folyamat ellenőrzése és támogatása a  pedagógusok és a  tanulók online vagy más, személyes találkozást nem igénylő kapcsolatában történik, bb) a  tananyag tantermen kívüli, digitális munkarend keretében történő átadása alkalmas legyen a tanuló tanulmányi követelményeinek teljesítésére; c) a b) alpontban foglaltak végrehajtása érdekében sor kerül módszertani ajánlás kiadására; d) 2020. március 16. napjától a szülők igényei alapján, indokolt esetben a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó iskolák esetében a területileg illetékes tankerületi központ, szakképző intézmény esetében a  területileg illetékes szakképzési centrum munkanapokon megszervezi a  gyermekek, tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletét; e) a  tantermen kívüli, digitális munkarend szerinti nevelés-oktatás feladatellátásának megszervezése, illetve ellenőrzése 2020. március 16. napjától a  köznevelési, szakképzési intézmény vezetőjének feladataként rögzítésre kerül olyan módon, hogy az iskolában, továbbá tagintézményében ea) az intézmény vezetője, illetve a tagintézmény-vezető és helyettesei közül legalább egyiküknek, vagy eb) ha az  intézményben, tagintézményben a  vezetői megbízással rendelkezők létszáma, illetve a  vezetők betegsége vagy más okból való távolléte nem teszi lehetővé az  ea)  alpontban foglaltak teljesítését, a  köznevelési intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott helyettesítési rendben kijelölt személynek munkanapokon munkaidőben az intézményben, tagintézményben kell tartózkodnia; Felelős: emberi erőforrások minisztere innovációért és technológiáért felelős miniszter Határidő: azonnal 2. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon arról, hogy a  versenyszerűen sportolók részére a sporttevékenységükre figyelemmel speciális szolgáltatásokat nyújtó, jóváhagyott kollégiumi nevelési programmal rendelkező intézmény a) a sportfoglalkozásokat, edzéseket legfeljebb tízfős csoportokban tartsa meg, b) a sportkollégiumi elhelyezést és étkeztetést legfeljebb tízfős csoportokban biztosítsa. Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök